Tájékoztató ebtulajdonosok részére

Tájékoztató

Tisztelt Ebtartó!

Tiszaújváros területén az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B §-a alapján kerül sor az ebek összeírására a jogszabályban meghatározott adattartalommal.
A települési önkormányzat az ebösszeírás alapján az ebtartók által szolgáltatott adatokról helyi elektronikus nyilvántartást köteles vezetni, az állat tulajdonosa, tartója és más személyek jogainak, személyes biztonságának és tulajdonának védelme, valamint ebrendészeti és állatvédelmi feladatainak hatékony ellátása céljából.

Az eb tulajdonosa, vagy az eb tartója az ebösszeíráskor köteles az adatlapon feltüntetett adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Az ebösszeíró adatlapot ebenként kell kitölteni.
Tájékoztatásul jelezzük, hogy Tiszaújváros Önkormányzata az ebösszeírás adatai alapján jelenleg nem tervezi az ebrendészeti hozzájárulás bevezetését.

Az ebösszeíró adatlap átvehető és kitöltés után leadható:

  • a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (Bethlen G. út 7.)
  • Tiszaszederkény városrészben a keddi és csütörtöki ügyfélszolgálati napokon a Bocskai úti Szolgáltatóházban 9 és 13 óra között. (Bocskai út 33.), vagy a Művelődési Házban elhelyezett urnában munkaidőben.
  • a Tiszapart városrészben a Tiszaparti Szabadidőházban elhelyezett urnában munkaidőben.

Aki elektronikus úton kíván a kötelezettségének eleget tenni, az adatlapot letöltheti a Polgármesteri Hivatal (www.varoshaza.tiszaujvaros.hu), vagy az Önkormányzat (www.tiszaujvaros.hu) honlapjáról és elküldheti a toroklg@tujvaros.hu e-mail címre.

Amennyiben az ebtartó az idei ebösszeírást megelőzően teljesített adatszolgáltatást, azt a hivatalos ebösszeírás alkalmával meg kell ismételnie.
Az ebösszeíró adatlapok leadásának határideje: 2015. május 31.

Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal

docLetölthető adatlap

jszabolcs

Tisztelt Látogató! 

Szeretettel köszöntöm Önt a Polgármesteri Hivatal honlapján.

 Dr. Juhos Szabolcs

jegyző

sulykorlatozas225

foldb

eper

50jubil

beru

tkartya

tefikam

rendeletek

ELSZGP

Kormányablak

Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak
(Tiszaújváros, Bethlen G. út 7.)

Ügyfélfogadás:

  •     Hétfő: 07:00 – 17:00
  •     Kedd: 08:00 – 18:00
  •     Szerda: 08:00 – 18.00
  •     Csütörtök: 08:00 – 18:00
  •     Péntek: 08:00 – 18:00

Telefonszámok:

Járási titkárság: 49/795-224
Információ: 49/795-244
Kormányablak: 49/795-242

Üzenjen nekünk!

Email:
Tárgy:
Üzenet:
SPAM kérdés: 5 + 3?

telepkep

Településképi ügyek

2013. július 01-én hatályba lépett a településképi véleményezési, településképi bejelentési eljárás, a településképi kötelezés, valamint a főépítészi egyeztetés szabályairól szóló 11/2013. (VI.05.) számú önkormányzati rendelet, melynek rendelkezéseit a hatályba lépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.

its225

E-Közigazgatás

kekkh magyahu mak

Copyright © 2015. Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatal